Lipót tanulmányút

Tanulmányi kirándulás – Lipót

2015. novemberében nagy meglepetéssel töltött el amikor Papdánné Nagy Jolán és Mahler Lakó Viktória tanárnők bejelentették, hogy részt veszünk a Nemzeti tehetségfejlesztő program keretében a fenntartható fejlődés pályázatban, amely keretében különböző tematikájú projekteket dolgozunk fel. A feladatokat lelkesen végeztük el az év során így nagy örömmel szolgált, amikor megtudtuk, hogy egy két napos kiránduláson veszünk részt a projektünk részeként.

Május 11-én reggel 8 óra-kor találkoztunk a Déli pályaudvaron és nagy izgalommal telve szálltunk fel a Győrbe tartó vonatra. A hosszú, ám de igen rövidnek tűnő utazás után buszra szálltunk és egy órás út után megérkeztünk a Lipóti Orchidea Hotelbe. A szobák kiosztása után egy nagyon finom ebédet fogyasztottunk el. Az ebéd ledolgozása érdekében egy kis sétára indultunk, amiből aztán egy hatalmas nagy túra lett majd kilyukadtunk a Duna mentére. Visszatérve a szállásra birtokba vettük a wellness részleget. Mindenki számára felüdülés volt kizökkenni a mindennapokból és egy kicsit pihenésre fordítani az időt. A hosszas fürdőzés után közösen vacsoráztunk, ami szintén remek volt. Ezután a programok hátra lévő részét beszéltük meg és kiosztották a projekt következő feladatait is. Egy kis esti fürdőzés vagy társasozás után mindenki vissza tért a szobájába.

Ugyanis reggel az esős idő ellenére jó kedvel megreggelizve elhagytuk a szobákat és ellátogattunk a Lipóti Pékség látvány központjába ahol betekintést nyerhettünk a pékség életébe és mindennapi feladataiba. E mellé kaptunk egy kis előadást a témával, a pékséggel, Lipóttal kapcsolatban, a cégpolitikája példaértékű, egy igazi fenntartható gazdasági modellt ismerhettünk meg. Az előadás alatt helyben sütött medvehagymás pogácsával kedveskedtek nekünk. A pékség után buszra szálltunk és meg sem álltunk Győrig. A városban kaptunk egy kis szabad időt, hogy nyugodtan körülnézhessünk. Utána ellátogattunk az Audi Mobilis interaktív központjába ahol rengeteg érdekes, izgalmas, logikai, fejlesztő játékokat próbálhattunk ki. Miután kipróbáltunk mindent, részesei lehettünk egy roppant izgalmas fizikai és kémiai kísérletnek. Nagyon remek és szórakoztató volt mindenki számára. 

Sajnos ezzel a programmal véget is ért a kirándulásunk. Fáradtan, szomorúan, hogy már menni kell, boldogan, élményekkel teli felszálltunk a Budapest felé tartó vonatra. Nagyon jól éreztük magunkat és szeretnénk megköszönni a két tanárnőnek, hogy ilyen remek kiránduláson volt lehetőségünk részt venni. Reméljük még sok ilyen lesz.

Biernacki Kiara, Laub Réka (10.a)

További képek itt.