Ökoiskolai Beszámoló 2020/2021

Az ökoiskola létünknek vannak állandó elemei, amelyek ebben az évben is folytatódtak.

  • a könyvtárban az ökosarok működése (Hollósi Kata)
  • az osztályokban és a folyosón lévő nagy ökoiskola faliújság
  • az év elején megrendezett osztályonkénti teremdekorációs verseny
  • szelektív gyűjtés (papír, kupak, elem, PET palack)
  • az iskolaújság öko rovata (Dr. Mihókné Bartha Katalin)
  • web lapunk ökoiskola rovata
  • újrapapír használata stb.
  • Diákakadémia szervezése
  • madáretető kihelyezése stb.

A fennálló járványhelyzet miatt ebben a tanévben nagyon kevés program valósulhatott meg. Az alábbiakban összegyűjtöttem az iskolában általánosan és a kollégák által vállalt és meg is valósult ökoprogramokat.

A munkaközösségek a tanév eleji tervezésnél az ÖKO szempontok figyelembevételével készítették el éves tervüket, csakúgy a szaktanárok is tanmeneteikbe betervezték az ÖKO-t. A tanmeneteket felhőalapú tárhelyen tároljuk, itt sincs nyomtatás.

Iskola szintű projekthetet terveztünk, témája a SZINEK voltak. A teremdekoráció ennek jegyében készült, sajnos a többi programot a járványhelyzet miatt nem tudtuk megtartani.

A digitális tesztek miatt lecsökkent a papírfelhasználás, és a fénymásolás.

Az osztály karácsonyokon már műfenyőt díszít – szinte – mindenki, ez tartósabb (sok évig használható), ezáltal környezetbarátabb.

A gyümölcs-program folytatódik 5-6 évfolyamokon. (egészséges életmód)

A 6.a osztály több sétát tett a Budai Várban; az épített környezetünk megismerése jegyében.

A pályaorientációs napon mesterségekkel,  – közöttük ősi magyar mesterségekkel – ismerkedtek meg a gyerekek (M5-mesterember sorozat) 

Mészáros Henriett:

  • ÖKO kirándulás megvalósítása a Budai hegyekben rengeteg kupak gyűjtése

Mihókné Bartha Katalin:

  • Mesélnek a fák (öko) vers és prózaíró pályázat 5-9.évfolyamosok részvételével (Pacsuta Zsófia 1.hely).
  • A Nagy Szavalás – Kosztolányi Dezső emlékére a Széll Kálmán Téren valósult meg óriási sikerrel.

Tringer Dóra:

  • Luca-napi búza ültetése és teremdekoráció öko szemléletben történő megvalósítása
  • Több tanórával is bekapcsolódtunk a fenntarthatósági témahétbe online módon, mivel ez a hét az online oktatás idejére esett. Technika órákon foglalkoztunk az élelmiszerpazarlás, tudatos vásárlás, fenntartható divat témáival is.
  • Technika és rajz órákon kiemelt hangsúlyt kap az újrahasznosítás. Idén is készültek hulladékokból dísztárgyak: fényképtartók, textilképek
  • Végzőseink ballagására, 5-6-7. évfolyamos diákokkal papírvirágokat készítettünk, melyeket más eseményeken is fel tudunk majd használni dekorációként
pastedGraphic.png

Lukács Katalin: öko faliújság frissítése és szelektív hulladékgyűjtés

Schultz Eszter: Az épített környezetünk megismerése keretében egy vetélkedőt rendezett a Várnegyedben a  6.B osztálynak a  túranap alkalmából.

Bereczky Judit:

  • Pacsuta Zsófi az osztályomból az első helyezettek között volt a Mesélnek a fák c. novellaíró pályázaton a Fenntarthatósági témahét keretében szövegértés feladatok öko témákkal

Almási Orsi: Natura 2000-s területen kirándulás + tanösvény

Hollósi Kata: drámafoglalkozások, szimulációs játék öko témakörben:

Drámaórákon az ötödik évfolyamos diákokkal, a Faluépítés elnevezésű szimulációs játék során a természetvédelem, a körülöttünk lévő világ öko problémáit is feldolgoztuk. A kilencedik évfolyamon pedig, a Szigetfoglalók nevű játékkal az óceánok pusztulásának kérdéseit jártuk körül.

Földi Móni:

  • kupakgyűjtés lebonyolítása-21, öko szemléletű teremdekoráció
  • sajnos a véradást ebben a tanévben sem lehetett megszervezni.

Mihókné Bartha Katalin: Részt vettünk a Mesélnek a fák vers- és prózaíró versenyen ( ÖKO), melyen 1. helyezett lett Pacsuta Zsófia ( Bereczky Judit). A 6.b és 7.a osztályból is voltak pályázók.

Természettudományos munkaközösség:

  • A digitális oktatás alatt jelentősen csökkent a nyomtatás és fénymásolás
  • Natura 2000 területre történő kirándulások: Hármashatárhegy (Almási Orsolya), Sas-hegy (Weiszkopfné) Normafa (Korbéli Anna), 
  • Az iskolai 3D nyomtatóhoz újrahasznosított műanyagot hasnálunk fel
  • Folytatódott a kupakgyűjtési program (Földiné)
  • Ferenczi Judit által rendelt Zöld Föld tankönyv és munkafüzet: A Kék Bolygó alapítvány készítette:https://kbka.org/tankonyv/?cn-reloaded=1 Ökoiskolaként tudjuk majd használni.
  • A Pénz7 – en részt vett a 10.c, 11.a, 10.b, 6.a osztály
  • Fenntarthatósági témahéttel kapcsolatos tevékenységeink:
  • A hét egyik fő eseménye a Fenntarthatósági témahét rendezvény és a Föld napja. Ezzel kapcsolatban az intézmény tanárainak kiküldtünk egy megvalósítható programsort, melyet Ökoiskolaként ajánlottunk megvalósításra. Kaptunk visszajelzéseket tanároktól, hogy sikerült bekapcsolódni az eseményekbe. pl. on-line előadások meghallgatása, Nagy Diák Klímateszt megoldása, Fenntarthatósági fejlődési célokról való beszélgetés. Az idegennyelv tanárok is örültek a kiküldött idegennyelvű honlapajánlónak (Sustainable Development Goals)
  • A munkaközösség tagjai a tanított osztályaikban – elsősorban a tananyaghoz kapcsoltan foglalkoztak a Fenntarthatósági témákkal. A biológia, földrajz és kémia tantárgyak különösen is foglalkoznak kapcsolódó tananyagokkal. pl. vízvédelem, vízgazdálkodás, biodiverzitás, anyagok körforgása, tisztítószerek. Más kollegák kiselőadás, vagy játékos vetélkedő szervezését vállalták. Osztályink többségét bíztattuk a Nagy Klímatesztre történő regisztrációra és megoldásra