Regensburgi diákcsere program 2020.

Stadt Regensburg

A regensburgi Goethe Gimnázium és a budavári Kosztolányi Dezső Gimnázium diákcsere programja

Az idén 13. alkalommal kerül sor testvériskolánkkal, a regensburgi Goethe Gimnáziummal való diákcserére. A programban 12 német és 12 magyar, 12 és 16 éves kor közötti diák vesz részt, kísérőjük Gabrielle Friedberger, francia-német-etika szakos tanárnő, nagyon lelkes, őszintén érdeklődik a magyar hétköznapok, szokások és kultúra iránt, és évek óta tanul magyarul. Február 11-én, kedden délután érkeztek a regensburgi diákok Budapestre. Szüleinkkel együtt kimentük eléjük az állomásra és hazavittük őket, hogy ismerkedjenek „ideiglenes otthonukkal”.

Aztán másnap, szerdán reggel találkoztunk a suliban, majd a német diákok felmentek a Budai várnegyedbe, idegenvezető segítségével körbesétáltak. Nagyon tetszett nekik. Délután a Csodák Palotájába látogattunk. Nagyon élvezte mindenki, különösen a különleges az Öveges termi fizikai kísérleteket bemutató előadás, ami amellett, hogy érdekes, viccesre is sikerült.

Csötörtökön 8-ra jöttünk be az iskolába, majd felmentünk a polgármesteri hivatalba. Körbement a polgármester asszony és mindenkivel kezet fogott. Ezután körbevezetettek bennünket a polgármesteri hivatalban, és beülhettünk a polgármester székébe az ülésteremben. Finom süteményekkel is megvendégeltek bennünket. Ezután visszamentünk a suliba és egy játékos testnevelés órát tartott nekünk Pintérné Dancs Zsuzsa tanárnő, majd néhány német diák beült megnézni egy matek órát, a többiekkel pedig kimentünk a Vérmezőre német játékokat játszani. Ezután ebédeltünk az Il Treno étteremben, majd elmentünk a Cyberjump-be és ott voltunk délután 5-ig. Nagyon klassz volt!

Péntek délelőtt sétáltunk a Hősök terén, a Vajdahunyad várában és a Városligetben, majd korcsolyáztunk.  Aznap szintén az Il Trenoban ebédeltünk, ezúttal pizzát! Délután elmentünk a Parlamentbe, a németek nagyon élvezték, és tetszett nekik az ott lévő szuvenír bolt is, sokan vásároltak ott. Sokat sétáltunk, majd ellátogattunk a Szent István Bazilikába.

Szombaton a Pál-völgyi barlangban jártunk. Nagyon érdekes és ijesztő volt a kirándulás! A Gül Baba türbéje volt a következő állomás, ami szintén nagyon látványos volt!

vasárnap családi nap. Mi Emmával a Gellért-hegyre mentünk sétálni, pisztrángot ettünk és sokat társasoztunk. Megvertük a szüleimet Marco Poloban.

Hétfőn az Aquaworldbe mentünk. Mindenki nagyon élvezte és még jobban összehozta a csapatot.Délután magyaros búcsúesttel zártuk a hetet, amire a diákok mellet a szülők is eljöttek.  A búcsúesten az intézményvezető asszony, Bodor Eszter megköszönte a szülők gondoskodását és vendégszeretetét, valamint a szervező tanárok munkáját.  Gulyáslevest és a szülők által sütött finom sütiket ettük, majd magyar táncház keretében magyar néptáncokat táncolhattunk.

Kedden reggel indult vissza a vonat Regensburgba. Sokat ölelkeztünk, a Lena még el is sírta magát. A legjobb az volt, amikor elkezdtünk futni utánuk miután elindult a vonat. Megbeszélték, hogy nagyon várjuk a diákcsere folytatását Regensburgban április 21-28. között.

Méhes Laura, Marsi Áron 8.b
Horváth Olivér 8.a

További képek a Facebook-on.